A szabadság ára – mikor leszel valóban boldog?

A szabadság ára – mikor leszel valóban boldog?

A tükör-elmélet életünk minden területén megmutatkozik. Tulajdonképpen minden helyzet, ember tükör, minden problémánk kivetül a külvilágba, hogy szembenézve vele jobban rálássunk saját magunkra. Megláthassuk saját gyengeségeinket, hibáinkat, hogy tudjunk változni, változtatni, fejlődni, mindig jobbak és jobbak lenni. “Ahogy kint, úgy bent.”

Ez azonban sokszor igen nehéz feladat. Már egyáltalán észrevenni, hogy egy bizonyos szituáció tükör, és valójában azért történik meg velünk, hogy utat mutasson nekünk, rávilágítson egy jellemhibánkra. Nem azért, hogy kibabráljon velünk az élet. “Mert minden értünk van, nem ellenünk.” Az ember nem mindig elemezgeti a vele történteket. Ha mégis, leginkább azzal foglalkozunk, mit mondott, tett a Másik. Hogyan mondta, vagy nem mondta, és persze azt is hozzátesszük, mit gondolhat, egész sor elméleteket gyártva ezzel. És így az Ego megakadályoz abban, hogy magunkkal foglalkozzunk, megfigyeljük, valami miért történik velünk. Mit üzen nekünk. Mit változtassunk esetleg mi magunkon. Ehelyett mindenféle kifogásokat, önigazolásokat gyártunk, felmentjük magunkat a felelősségvállalás minden formája alól, esetleg még sajnáltatjuk is magunkat. Szegény én, miért kerülök ilyen helyzetbe, milyen rossz velem a sors, nem ezt érdemlem, én jó vagyok. És sorolgatjuk a saját pozitív oldalainkat szépen elkendőzve és magunknak is hazudva, hogy nem a mi hibánk, ami történik. Pedig mindenki maga felelős azért, amilyen helyzetbe keveredett. (Persze sokszor látszólag nincs magyarázat egy eseményre vagy tragédiára, ilyenkor a karmikus, előző életbeli okok következményeivel kell megbirkóznunk.)

Lehet, hogy arra gondolsz most, ez nem Rád vonatkozik. Mert Te nem tartod magad jónak, mindig megkérdőjelezed magad, állandóan magadat hibáztatod, másokat helyezel előtérbe, Te feláldoztad magad, jót akartál, mindent megtettél stb. És? Ez jó neked? Ettől boldogabb vagy? Nem hiszem. Az Egod így hagy téged az áldozat szerepében, mártírként tetszelegve, hogy Te vagy a jó és a másik a rossz. Pedig az éremnek két oldala van. Mindenkinek megvan a saját igaza. A maga módján. A saját szemszögéből. És azt az Ego nagyon szereti megvédeni.

“Ez a hajó már elment” - mondta egyszer nekem egy fontos, közeli személy az életemben a kapcsolatunkra, annak helyreállítására vonatkozóan. Fájtak a szavai.  Most is fáj. Nem tudtam neki megmutatni, megértetni a saját igazam, mert nem figyelt rám, nem értette, vagy csak annyira a sajátját védte. Mert ezt szokta meg, kicsi kora óta, talán fogantatása pillanatától. Ez a túlélési mechanizmusa. A világ az ellenség, és neki meg kell védenie magát. Nem a kimondott szó a probléma, hanem az, hogy még mindig cipeled annak az emlékét. A gondolataidban újra és újra feléleszted, megismétled, belső monológokban fenntartod a negatív, kellemetlen érzést, párbeszédeket kreálva, amolyan virtuális valóságot teremtve. Te mióta cipelsz ilyen fájó sebeket, emlékeket? Talán évek, évtizedek óta?

A választás a mi kezünkben van. Hajlandók vagyunk-e a másik ember nézőpontját, szavait, viselkedését elfogadni, vagy ellenséget látunk benne. Mivel a másik ember tükör, magunkat látjuk benne is, így önmagunk ellenségévé válunk a másikon keresztül. Ítélkezünk felette, haragunkat rá vetítjük ki, miközben önmagunkra haragszunk, a saját hiányosságunkat, hibánkat, vétkünket látjuk meg tudat alatt és utasítjuk el ily módon. A találkozások, kapcsolatok, konfliktusok mind egy-egy lehetőség a közeledésre vagy a távolodásra, és az önismeretre, személyiségünk fejlesztésére, lelkünk gyémántjának csiszolására.

A feladat nem kevés. Tükörbe nézni. Valóban őszintén megvizsgálni magad. Ha van harag, düh, sértettség, önsajnálat, bűntudat benned, vagy ha még ítélkezel, vádaskodsz, kritizálod a másikat, akkor van mit tenned. Akár Te magad provokáltad a konfliktust, akár elszenvedője vagy. Ami a legjobban fáj, ami leginkább dühít, kihoz a sodrodból, kibillent az egyensúlyodból, azzal van dolgod. Vizsgáld meg: Te kivel viselkedsz most ugyanúgy, mint az, akit kritizálsz, megítélsz. A pároddal, kollegáddal, beosztottaddal, gyermekeddel, testvéreddel, egyik szülőddel, bárkivel? Amíg ezt fel nem ismered, meg nem látod a tükörben Önmagad, addig nem szabadulsz. A haragod, dühöd, sértettséged, bánatod rabja maradsz, új és új hasonló helyzeteket, embereket vonzol magadhoz és nem lehetsz szabad, boldog.

Bodnár Edit

2 Responses

  1. Nagyon jó írás, köszönöm! ❤

    • Gyémántfa Tanoda

      🙂

Leave a comment