Bizton állíthatom: igen, és bizton állíthatom: nem. Nincsenek véletlenek és magunk választottuk azt a családot, ahova leszületünk, minden lélek vállalva a maga hálás vagy hálátlan szerepét az épp adott színjátékban. Megfelelő vagy még akkor is, ha ezt olykor kétségbe vonod, megkérdőjelezed magad, mert nem tudsz mindent megadni, nem vagy vele eleget, úgy érzed hibázol, türelmetlen vagy és kiabálsz, néha tán eljár a kezed, mert benned is munkál a sértett, megsebzett, meg nem hallgatott Belső Gyermek. Az időzített bombaként elfojtott, lenyelt gyermekkori düh, ami arra vár, hogy kitörjön, akár már egy apró bosszantó vagy ellenségesnek vélt mozdulatra, szóra, tekintetre. Belső érzelmi barométered már érzi, sőt ki is provokálja a helyzetet, hogy kitörhessen újra és újra. És te úgy érzed, tehetetlen vagy, érzed, hogy ez nem jó így, szégyenkezel, jön a maró bűntudat, attól még mérgesebb és dühösebb leszel. Mint a Kis herceg „iszákosa”, aki azért iszik, mert szégyenkezik, aztán azért szégyenkezik, mert iszik. De a valódi okot már senki sem tudja. Mélyen a tudatalattid alvilágába leszállt. A tested minden sejtében elraktározódott és késztet ösztönös reagálásra.
Kire vagy mérges igazából?
Mi lehet az okod? Mindenkinek más és más. Talán csecsemőként hagytak sírni a szüleid, hogy nehogy „elkényeztessenek”, vagy hogy „táguljon a tüdőd”. Nem engedtek ugrálni, szaladgálni, kiabálni, hisztizni, mert ciki, mindenki titeket néz, vagy mert egy gyerek akkor jólnevelt, ha csak ül szépen, csendben a sarokban és nem maszatolja, gyűri össze a szép és drága ruháját és szót fogad. Nem engedték meg, hogy érezd a fájdalmat, mert egy fiú „erős és mindent kibír”. Nem vették komolyan az érzéseidet, a félelmeidet, hiszen még „csak” gyerek vagy, hisztizel, esetleg fantáziálsz, képzelődsz, majd úgyis elfelejted, kinövöd. Nem figyeltek rád eléggé, mikor megszületett a kistesód, az iskolában meguntad, hogy mindig jelentkezel, de sose szólítanak fel, vagy megbüntettek, megszégyenítettek, megaláztak, kiközösítettek, ki tudja hányszor csak mert más vagy, nem tartod be a szabályokat, nem felelsz meg a külvilág ELVÁRÁSainak. Szóval nem vagy elfogadható, megfelelő, szerethető, te vagy a hibás, valami baj van veled.
De lehet az is, hogy azt gondolod, Te tökéletes vagy, sosem hibázol. Mindent megadsz a gyermekednek, amit egy gyereknek meg lehet adni, sőt többet is. Többet, jobbat, mint Te kaptál. A Te törvényeid, szabályaid a végső igazságok, szentek, sérthetetlenek megcáfolhatatlan világitótoronyként állva. Elvárod gyermekedtől, hogy cselekedjen úgy, ahogy Te jónak gondolod, az ő érdekében persze. Mert Te vagy az okos, a tekintély, a mindentudó Fölnőtt. Legtöbbször ezt amúgy is csak valamilyen erőszakos, vagyis a másik akarata ellenére történő, megfélemlítő módszerrel tudod csak elérni, mindegy hogy fizikai, lelki, vagy mentális szinten. A skála pedig széles: a csak, mert én mondom, nekem van igazam, én tudom, én vagyok a nagy, a lelki zsarolás egyéb fajtái a bűntudatkeltés eszközével: anyu sokat fáradt, hogy megfőzze, miattad nem dolgozhattam, feladtam a karrierem, mennyi pénzbe kerültél, kitaníttattalak, bezzeg az én koromban…., míg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok…, nem érdemled meg, szégyelld magad, hálátlan vagy…
Biztos azt adod a gyermekednek, amit valóban Ő szeretne? Az elvárásaid az Ő képességeihez, adottságaihoz, kívánságaihoz igazítod? Vagy esetleg a Te be nem teljesült vágyaid, céljaid, gyermekkori hiányaidat vetíted most ki a jelenben? A gyermeked valóban szívesen csinálja, amit csinál, vagy azért teszi, hogy szeresd, elfogadd, büszke légy rá és megfeleljen a Te elvárásaidnak?
A gyereklét nem betegség. Mégis miként Mátyás király bolondjának bajára gyógyírként minden sarkon készen vár egy tuti, jól bevált módszer, mellyel a tökéletes gyereket nevelhetjük. Csak egy dolgot felejtünk el: nem lennénk itt, nem lennénk szülők, ha ezt az iskolát nem kéne kijárnunk nekünk is. És mindannyian csak saját élettapasztalatunkhoz, megéléseinkhez tudjuk hasonlítani azt, amit mi adunk a gyermekeinknek. De nekik mások az élettapasztalataik, megéléseik, viszonyítási mércéjük, és ezt mindig elfelejtjük. A sok elv, szabály, elmélet közben tán pont a lényeg vész el. Az élet maga. A létezés felhőtlen öröme. A másikra való Ráhangolódás. A másik egyediségében való elmerülés, gyönyörködés, rácsodálkozás.
Mindegy, hogy kétségbe vonod saját hitelességed, vagy épp hogy azt gondolod Te vagy a hiteles, mindkettő magatartás „üss vagy fuss” reflexből a saját szülői mintáidat ismétli vagy kerüli el. Mert akkor is elkövetsz hibákat, másokat ugyan, vagy épp ugyanazokat, mert nem vagyunk tökéletesek és nem adhatunk kész termékeket gyermekeinknek. Nekik is tanulniuk kell valamiből, ezzel adva lehetőséget a tovább fejlődésre. De Te sem állhatsz vakon és süketen a Te fejlődésed útjába, mert Neked is változnod kell. Aki nem képes változni, beletörik, mint a fa törzse a viharban.
A jó szülő olyan mint a nád, mely rugalmasan elhajlik a széllel!
Az igazi szülő a legjobbat szeretné a gyerekének és a tőle telhető legtöbbet meg is teszi ezért. De senki sem tökéletes. Mindenki hibázik, így te is. Ezért születtünk, hogy fejlődjünk, tanuljunk, jobbak legyünk. És a gyerekeink tanítani jöttek. Minket Fölnőtteket. Vegyük végre észre őket. Vegyük komolyan az érzéseit, hallgassuk meg értő figyelemmel, adjunk lehetőséget nekik az önkifejezésre, a sikerélményekre, kezeljük egyenrangúan, mint Lelket, Tiszteljük az emberi lényét, kívánságait, vágyait, döntéseit, választásait. Hiszen ahogy mi is, Ők is maguk tudják leginkább, mi a legjobb nekik.
Fogadd el Őt úgy, ahogy van: testi, lelki, szellemi adottságaival, képességeivel, gondolataival, viselkedésével, döntéseivel. Támogasd abban, amit Ő szeretne, adj útmutatást, árnyékként kísérd, de ne akard irányítani, birtokolni, helyette megoldani az életét. Szeresd önzetlenül, elvárások nélkül, pusztán önmagáért és mindig állj készen a változásra. Légy hálás, mert Téged szülővé tett, ezzel lehetőséget teremtve neked új tapasztalásokra itt a földi létben. És mindezt mutasd ki neki, mondd el, hogy tudja, hallja, érezze. Akkor is, amikor nem a Te elvárásaid szerint történnek dolgok. Mindig, minden életkorban, amíg élsz és megteheted. Mindig van esélyed beismerni és kijavítani a hibát, bocsánatot kérni, újra kezdeni, félretéve az Egód, büszkeséged, elveid. Az önzetlen szeretet minden sebet begyógyít. Csak nyitottnak és hajlandónak kell lenni rá.
Bodnár Edit
No comments yet.